2012. április 28., szombat

Orvosi zsálya

Salvia officinalis


Ezt a csodás illatú örökzöld növényt évszázadok óta használják különböző húsok és töltelékek ízesítésére és gyógyteák készítésére.

ZSÁLYA


Az orvosi zsálya nélkülözhetetlen fűszernövényünk. Levelei erős aromát árasztanak.


A zsálya igénytelen, örökzöld félcserje. Cserépben viszonylag rövid ideig él. Szürkészöld levelei és kék virágai dekoratívak, de elsősorban fűszernövényként tartják. Legjobban a szabadban, udvarokban, erkélyeken érzi magát, ahol fürödhet a napfényben. Átmenetileg napos konyhaablakokban is elhelyezhetjük.

Virágok


Az apró, bársony kék, csöves virágok júniusban és júliusban jelennek meg, de konyhai növények esetében ezeket jobb korán lecsipdesni, mert ez serkenti a levelek képződését.


Méret és növekedés


A zsálya viszonylag gyorsan nő. Megfelelő edényben tartva néhány év alatt a 60 cm-es magasságot is elérheti. A legjobb formáját az első három évben hozza, utána vegyünk vagy dugványozzunk új növényt.

SZÁRÍTÁS

Szárításhoz a zsályát júniusban vagy kora júliusban, napos időben, a virágok nyílása előtt gyűjtsük. 8-10 cm-es ágacskákat szedjünk, és kössük csokrokba.

A csokrokat hűvös, száraz, jól szellőző helységben akasszuk fel fejjel lefelé. 3-4 hét után a száraz zsályát tegyük nagyobb kő- vagy üveg tárolóedényben. A levelek tárolására szorosan záródó befőttesüveg is alkalmas.
A száraz levelek lehetőleg ne törjenek meg, mert elvés az ízük.

SZAPORÍTÁS

A dugványozáshoz szeptemberben vágjunk 8 cm-es hajtásokat. A vágást a hajtás alapjától kicsit feljebb ejtsük.

A dugványokat ültessük homok és tőzeg 1:1 arányú keverékébe. Gyökeresedés után ültessük őket cserépbe, talaj-alapú virágföldbe.

Csúcsukat csípjük le, ez serkenti a bokrosodást. Magról márciusban vessük, csíráztató tálcára, palántaföldbe. Késő tavasszal tűzdeljük át cserepekbe, és tegyük ki napos helyre.


FELHASZNÁLÁS

Fűszerezéshez csipkedjük le a felső leveleket, illetve időnként a hajtások csúcsát is, mert attól a növény még jobban bokrosodik majd.

A friss zsálya sertés- és baromfihús ízesítéséhez kitűnő. A töltelékekbe friss és szárított zsálya egyaránt kerülhet. A kolbászok és húsos piték remek fűszere, de a zamatosabb ételek mellé kísérőként feladott almazselét is ízesíthetjük vele.

A zsályával a köhögést, megfázást és lázat is kezelik, régebben pedig a főzetét frissítő italként is használták.



NÖVÉNYDOKTOR

Mezei poloskák
A poloskák a leveleket  szívogatással károsítják, ennek hatására a levelek elfonnyadnak.
A poloskák növényi maradványok közt telelnek, ezért ősszel az udvarból takarítsuk fel az összes lehullott levelet és elhalt szárat.

Lisztharmat
Esős őszi időben a zsályát lisztharmat támadhatja meg. A fertőzött leveleket egyszerűen távolítsuk el.

A SIKER TITKA

GONDOZÁS


Gondozása nagyon egyszerű. Tegyük ki a szabadba valamilyen napfényes helyre. A konyhában tartva a zsálya kapjon minél több fényt, különben felnyurgul és levelei aprók lesznek.

Ültessük át minden tavasszal, ha szükséges, akár nagyobb edénybe is. Használjunk általános virágföldet.

LOCSOLÁS, TÁPOLDAT

Nyáron öntözzük bőségesen, de két locsolás közt mindig hagyjuk a földjét kiszáradni egy kicsit. Télen bánjunk takarékosan a vízzel.

A vegetációs időszakban havonta egyszer locsoljuk közönséges bolti tápoldattal.

ELHELYEZÉS

Bárhol tartsuk is, a növényt mindig úgy helyezzük el, hogy közvetlenül érje a napfény. A fényhiányt a zsálya növekedése megsínyli.

Bőséges öntözés mellett jól bírja a nyári forróságot. Ha egész évben kint marad, a hideg szelek és a kemény fagyok károsíthatják.

Más fajok és változatok

A zsályának számos nemesített formája létezik. Az egyik lenyűgöző, tarka levelű változat a bíborszínű S. Purpurascens. Bár rendszerint dísznövényként tartják, erős íze és aromája jellegzetes.

Salvia Purpurascens
Egy másik változata a S. Tricolor. Ennek levelei fehérrel, bíborral és zölddel mintázottak.

Salvia tricolor


De én találkoztam már a Skarlát zsályával is! Ennek latin neve S. coccinea.

Salvia coccinea-Skarlát zsálya
Kulináris célokra azonban a közönséges Salvia officinalis a legmegfelelőbb!



VÁSÁRLÁS

Mikor?

Tavasszal vagy nyár elején vegyük meg. A fűszernövények osztályán az orvosi zsályát fogjuk megtalálni. A tarka levelű változatokat a díszbokroknál keressük.

Mire ügyeljünk?

Rövid szártagú, jól bokrosodó példányt válasszunk, enyhén fásodó szártővel. Felnyurgult növényt ne vegyünk.

Ár:

Kimondottan olcsó.










2012. április 16., hétfő

Pompás kutyatej-Krisztustövis


Kedves olvasó, most egy meglehetősen szúrós növényt hoztam neked, és még ráadásként mérgező is, de annál inkább igénytelen! Nekem már évek óta van egy ilyen növénykém! Nemrég néztem utána, mi is ez valójában, mert bizony én sem tudtam :) Mégis nagyon kedvelem!

Euphorbia Milii Pink Cadillac


Az Euphorbia milii a kutyatejfélék, az Euphorbiák nagy családjába tartozik. 
A kutyatejfélék közel 1700 faja a mérsékelt égövtől a trópusokig terjedt el. A legtöbb faj Afrikában és Dél-Amerikában honos.
Az ide tartozó sokféle, igen különböző növény közös tulajdonsága az, hogy hajtásaik fehér tejnedvet tartalmaznak, a nemzetség erről kapta magyar nevét.

A pompás kutyatej úgy 150 éve került át Európába Madagaszkárból, ahol a sztyeppéken él. Szobanövényként nálunk mindössze egyetlen faja, az Euphorbia milii, illetve ennek számos fajtája honosodott meg.
A thai hagyomány szerint vonzza a pozitív energiákat. A pompás kutyatejet szerencsehozó növénynek tekintik. Különösen, ha egy virágkocsányon nyolc virág fejlődik. A nyolc virág nyolc szentet szimbolizál, akik az egészség, bátorság, gazdagság, szépség, művészet, intelligencia, költészet és a gonosz legyőzőjének megtestesítői.

Régebben azt hitték, hogy Jézus töviskoronáját a növény hosszú, tövises hajtásaiból készítették. Az élénkpiros fellevelek a vércseppeket szimbolizálják. A későbbi kutatások során azonban bebizonyosodott, hogy nem ez lehetett a szóban forgó növény. Az Euphorbia milii közismert neve mégis a krisztustövis.

A Pompás kutyatej lágyszárú növény. Sima, szürke színű szára egyenes, hengeres. A bokor ágain, sűrűn egymás mellett, tüskék ülnek.
Kevés, fényesen zöld, ovális levelei a szárvégeken csokorban fejlődnek.
Egylaki, kétivarú virágai a kutyatejfélékre jellemző módon fejlődnek, és helyezkednek el a növényen.
A redukált termős virágot három porzós virág veszi körül, amelyek csupasz porzóvá redukálódtak. Ezeket két színes, fellevél veszik körül, tövüknél mézedények helyezkednek el.

Több színben kapható. Virága legtöbbször élénkpiros, néha sárga, fehér vagy rózsaszín.
Elviseli, ha egy kicsit elhanyagolják. Igénytelensége miatt ma is előkelő helyet foglal el a szobanövények között.
A pompás kutyatej az egyik leghosszabb időn át virágzó szobanövény. Akár egész évben képes virágozni, de legintenzívebben száraz, napos körülmények között virágzik.

Világos, meleg helyet kedvel, nyáron a szabadban is tarthatjuk. Sokáig elél és nagyra nő. Idővel kis fává fejlődik. Üvegházban méretes bokorrá is fejlődhet.

A virág- és fellevélképződéshez a pompás kutyatej néhány héten át kevesebb megvilágítást igényel. Ilyenkor napi 10 óránál tovább ne érje fény.

Leveleit télen elhullatja, de egy-két hónapon belül megjelennek rajta az új levélrügyek.
Elvirágzás után vigyük hűvös helyre és egy-két hónapig alig öntözzük.

A költöztetést nehezen viseli. Ha új helyre tesszük előfordulhat, hogy leveleit elhullajtja.

Ahhoz, hogy a pompás kutyatejnek szép formája legyen, elengedhetetlen a nyesés, visszavágás. A növényhez kesztyűben nyúljunk, és minden, bőrünkre cseppent tejnedvet azonnal töröljünk le.

A pompás kutyatej sok meleget, napfényt és száraz levegőt igényel. Ideális helye egy déli ablakpárkány. Télen sem kell fűtetlen szobába tenni.

Nevelése még a kezdőknek sem okoz gondot. Csak arra kell vigyázni, nehogy túlöntözzük. Világos verandán, napos szobaablakban egyaránt jól fejlődik. Tavasz végén kitehető a kertbe vagy az erkélyre, de maradhat a szobában is. Átültetni tavasztól nyár derekáig lehet. 

Fontos, hogy a földje laza, jó vízáteresztő legyen. Táptalajban nem válogat, de dús, érett komposztföldben, amely egy kis agyagot is tartalmaz, jobban fejlődik.

A pompás kutyatej akkor érvényesül igazán, ha nem zsúfoljuk össze más növényekkel. Ezt már csak azért se tegyük, mert tüskéivel megsérthetjük a szomszédos növényeket. Formáját tekintve jól illik a kaktuszok és a pozsgások közé.


Fényigény : A lehető legtöbb fény, de nyáron védjük a tűző naptól.

Hőigény : Átlagos meleg, télen legalább 12 °C. A virágképződéshez legideálisabb a 15-18°C.

Vízigény : Tavasztól őszig mérsékelten öntözzük, télen még ritkábban. Két öntözés között hagyjuk a földjét kiszikkadni.

Páratartalom : A növény száraz levegőt igényel.

Tápanyagigény: Áprilistói szeptemberig kéthetente trágyázzuk kaktusztáppal. Ha túltrágyázzuk, a növény nyurga lesz.

Átültetés: 2-3 évenként át lehet ültetni. Ültessük kaktuszföldbe, vagy általános virágföldbe, amihez egyharmad rész arányban perlitet vagy durva homokot adunk.

Szaporítás: Tavasszal vagy nyáron hajtásdugványról egyszerűen szaporítható. A levágott hajtást mártsuk vízbe, ekkor a tejnedv megszilárdul, nem fog csöpögni. 3-4 napos szárítás után ültessük kissé nedves földbe.
A begyökeresedés után hajtani kezd, ehhez körülbelül 2 hónapra van szükség. A gyökeres új növényt nem túl tápdús, homokkal kevert földbe ültessük.

Teleltetés: Elvirágzás után vigyük hűvös helyre és egy-két hónapig alig öntözzük.

Betegségek, kártevők: Kártevői közül legveszélyesebb a gyapjastetű. Ha észrevesszük a bokron, minél hamarabb távolítsuk el a megtámadott részt, még mielőtt az egész növényre átterjedne.
Ha túl sok vizet kap, főleg télen, akkor a gyökere és a szára rothadásnak indul.
A hirtelen levélhullás arra utal, hogy a növény túl kevés vizet kap.

Élettani hatása: Az Euphorbia milii csípős ízű tejnedve bőrirritációt okoz. Mérgező, hánytató, hashajtó hatású! 

Megrendelhető, vásárolható: www.viragszerviz.hu

14cm-es cserépben 30 cm-es növény 2700 Ft

2012. április 10., kedd

Szárnyas feketeszem

Thunbergia alata

Ha meleg, napos helyre ültetjük, egész nyáron gyönyörködhetünk e gyorsan növő futónövény aranyszirmú, csokoládébarna kelyhű virágaiban.


Ez a pazar virágú, kedves kúszónövény a virágok csokoládébarna közepéről kapta a nevét. Neveljük évente magról, és díszítsük vele az ablakokat vagy az udvar falait.


A feketeszem a trópusi Afrika szülötte, a család pedig több mint 200 fajt számlál. A növény szára hosszú és vékony, könnyen összekuszálódik, ezért legjobb, ha már a fiatal növénynek is támasztékot biztosítunk. A cserépbe tűzzünk pálcákat, vagy az edényt helyezzük függő virágtartóba, ahol a növény felfuthat a függesztő elemekre. A feketeszem üvegházban kisméretű növényrácsra is futtatható.


Virágok, virágzás

A virágzás júniusban indul, és őszig tart. Hosszú virágzást biztosíthatunk azzal, ha az elnyílt virágokat még a magok megjelenése előtt lecsípjük. Az ötszirmú, tölcséres virágok aranylóak, narancssárgák, fehérek vagy sárgás krémszínűek lehetnek.

Méret  és növekedés

A növény évente akár 3 métert is nőhet, de hajlamos bokrosodni és összekuszálódni. Tartsuk inkább egynyári növényként, és virágzás után dobjuk ki. Átteleltetése is megoldható, de folyamatos meleget igényel, ráadásul az idősebb növények általában rosszabbul virágzanak, mint a fiatalok.


SZAPORÍTÁS

1. Februárban vagy márciusban vásároljunk új magokat, és vessük őket nedves palántaföldbe. Egy 8 cm-es cserépbe három mag kerüljön, vagy sekély tálcán osszuk szét a magvakat, majd egy vékony réteg földdel takarjuk be őket.Helyezzük az edényt csíráztatóba vagy takarjuk le fóliával.

2. A csírázáshoz biztosítsunk 18°-24°C-ot. A növénykék 2-3 hét múlva bújnak elő. A 10-12 cm-es növényeket ültessük egyenként 8 cm-es cserépbe, általános virágföldbe. Ha egy cserépbe három magot vetettünk, a leggyengébb növényt távolítsuk el

3. Átültetés után a fiatal növények gondozása megegyezik a kifejlett egyedekével. A szabadba szánt növények néhány hétig legyenek cserépben. Öntözzük őket rendszeresen, és tartsuk hűvös helyen. Kapjanak hetente hígított tápoldatot.

4. Fiatal korától gondoskodjunk támasztékról.

Elrendezés

Ültessünk cserépedénybe 2-3 növényt egymás mellé. mindegyik mellé tűzzünk pálcát. A pálcák sátorrúdként tartják növekvő szárak alkotta leplet, ami kiemeli a virágok szépségét. A lakásban a növény cserepét helyezzük a padlóra valamelyik napos ablak mellett, ahol a növény fejlődése számára a legjobbak a körülmények.


NÖVÉNY DOKTOR

Lisztharmat
A leveleken keressük a túlöntözés okozta lisztharmat jeleit. Öntözések között hagyjuk a virágföld felszínét kicsit kiszáradni.

Kártevők
A növényt levéltetvek és a liszteske károsíthatja. A megtámadott növényt permetezzük szappanos vízzel, vagy használjunk szisztemikus rovarirtót.

Fényhiány
Ha a növény nem virágzik, túl kevés fényt vagy tápanyagot kap. Helyezzük világosabb helyre, és a virágzási időszakban kapjon hígított tápoldatot.

Perzselődés
Permetezéskor és utána a növényt ne érje közvetlenül a nap. A perzselt leveleket vágjuk le.


A SIKER TITKA

Gondozás
Igénytelen egynyári növény. Tavasszal vessük el. Ha túl sűrűn nő, a közepét ki kell ritkítani. Az elnyílt virágokat még a magképződés előtt távolítsuk el. Vessük általános virágföldbe. A 10 cm magas növénykéket ültessük 8 cm-es cserepekbe, ugyanilyen közegbe. Szükség esetén ültessük át őket.

Locsolás, tápoldat
Mérsékelten vízigényes, az öntözések között a földjét hagyjuk kissé kiszáradni, virágzás idején viszont öntözzük bőségesen. A földje ilyenkor legyen mindig nedves, de ne öntözzük túl.

A megállapodott fiatal növényeknek hetente adjunk hígított tápoldatot. Virágzáskor kéthetente locsoljuk tápoldattal!

Elhelyezés
Akkor virágzik legszebben, ha napos helyre tesszük, ahol néhány órára közvetlenül is éri a fény. Mikor permetezzük, ne érje a nap, különben a levelek megperzselődnek. Világos ablakpárkányokon érzi igazán jól magát.

A növény számára a szobahőmérséklet ideális, de hűvösebb (10°C körül) sem károsodik.


VÁSÁRLÁS

Mikor?
A fiatal növényeket kora tavasszal szerezzük be, kertészetekből vagy áruházakból.

Mire ügyeljünk?
Életerős növényt válasszunk, sok bimbóval és egészséges levéllel.

Élettartam
Tartsuk egynyáriként. Évente vessük, vagy vásároljunk új növényt.

Ár
A magvak olcsóbbak, de maga a növény sem drága!

MÁS FAJOK VÁLTOZATOK

Számos változat magvai kaphatók. Próbálkozzunk a Thunbergia alata "Susie" vagy "susie Mixed" változatokkal. Mindkét változat folyamatosan hozza narancsszín, sárga és fehér virágait. Némelyik virág egyszínű, míg mások közepe fekete.

T. grandiflora

Az egyéb Thunbergia fajok kevésbé elterjedtek. Ilyen az erősen bokrosodó, kék virágú, évelő kolostorharang (T. grandiflora) vagy a szintén évelő, de egynyáriként is tartható T. fragrans.

T. fragrans





2012. április 9., hétfő

Ültessünk fréziát a kiskertbe


Sokan a fréziát csak virágboltban vágott virágként látták, pedig kertünkbe vagy erkélyünkre is ültethetjük ezt a kedves színes virágot. Már márciustól ültethető, a frézia amely a szivárvány minden színében pompázik.


A frézia pár éve hazánkban még ritkaságnak számított, és termesztése nagyüzembe folyt. Kiskertekben ritkán találkoztunk vele, leginkább a csokrokban vágott virágként láttuk viszont. Ám ma már bárki ültethet fréziát a kertjébe, hiszen a holland virághagymák már elérhetők a kertészek számára is.

A frézia egy igen érzékeny kis növény, így gondozása és termesztése sem volt egyszerű feladat, de ma már a Hollandiából érkező hagymákat úgy keresztezték az ottani kertészek és nemesítők, hogy a kezdő kertészek számára is ültethető és nevelhető legyen. Szín és forma gazdagsága is lenyűgöző. Szinte a szivárvány minden színében megtalálható, és választhatunk az egyszerű vagy a telt virágú fajták közül is.


A frézia hagymákat februártól egészen április elejéig ültethetjük balkonládába, nagyobb cserépbe, és ha a hőmérséklet tartósan 5 fok felett marad éjszaka is, akkor szabadfölde is. A virágzási idő májustól szeptember elejéig tart, de fajtától is függ. Mivel a frézia akár 60 cm magas virágszárat is növeszt, akár vágott virágnak is alkalmas, de teraszra vagy erkélyre cserepes növényként is ültethetjük.

A hagymákat kb. 5 cm mélyen ültessük el, és 30 cm sor és tőtávot tartsunk közte. Ültetésre egy napos világos helyet válasszunk, vagy ha cserépbe ültetjük, helyezzük el a növényt minél naposabb részen.

Egy hagymából akár két-három virágszár is fejlődik, amelyen akár 10-15 csodálatosan illatozó virág fejlődik ki.

A frézia igen érzékeny a fagyra ezért ősszel a fagyok beállta előtt okvetlenül szedjük fel a hagymákat és vigyük védett helyre. A hagymákat a felszedés után érdemes osztályozni, méret szerint így jövőre saját magunk tudjuk szaporítani fiók hagymákkal a frézia állományunkat. Bátran ajánljuk minden hobbi kertésznek a frézia ültetését legyen szó akár kiskertről, akár csak egy erkélyről, hiszen csoportosan ültetve nagyon szép színfolt lesz.

Még több a fréziáról itt: http://disznovenyabc.blogspot.com/p/frezia-bemutatasa.html

Elárulom, hogy ez a második legkedvesebb virágom! Üdítő perceket kívánok olvasgatás közben!



2012. április 1., vasárnap

Törpe nebáncsvirág

Most egy igazi "Nebáncsvirágot" hoztam neked kedves olvasó! Vagy a magyar szép nevét jobban ismered, mint "pistike virág" ? :)

Ha folyamatos színkavalkádra vágyunk, ültessünk törpe nebáncsvirágot. A változatos színhatás érdekében vegyítsük a különböző árnyalatokat!

Impatiens walleriana


Igen dekoratív, igénytelen növény. Népszerűségét erős növekedésének és gazdagon nyíló, színpompás virágainak köszönheti.

A növény botanikai nevét (Impatiens) onnan kapta, hogy termései a legkisebb érintésre felrepednek, magjai szétszóródnak. Ez a tulajdonság a nebáncsvirágfélék családjába tartozó minden növényre jellemző. A nemzetségnek összesen kb. 850 tagja van, egynyáriak, évelő örökzöldek és törpecserjék vegyesen.
 Szárai rövidek, húsos, pozsgás levelei ovális alakúak, csúcsosak és enyhén fogazottak. A levelek színe világoszöldtől a sötétzöldig terjed, de találunk köztük tarka levelű változatokat is.

telt virágú skarlátpiros nebáncsvirág

Virágzás

Lakásban csaknem folyamatosan, szabadban egész nyáron át nyílik. Virágai a rózsaszín, piros, sárga, fehér és narancs különböző árnyalatiban pompáznak. Vannak kétszínű és telt változatai is.


Méret és növekedés

Sokévnyi nemesítés eredményeként jöttek létre a mai izgalmas Impatiens hibridek. Különösen a legújabb keresztezésű kompakt változatok népszerűek. Ritkán nőnek 30-38 cm-nél magasabbra, jellemzően alacsony növésű, bokros növények, bőséges virágzással. Az újabb változatok már dúsabb növekedésűek, ezért a hajtásokat nem kell visszacsípnünk ahhoz, hogy bőven virágozzanak és bokrossá fejlődjenek.

SZAPORÍTÁS

Ezek a színpompás növények könnyen szaporíthatók dugványról, az év csaknem bármely szakaszában. Kb. 8-10 cm hosszú hajtáscsúcsot vágjunk le a növényről, mely akár vízbe állítva, akár ültetőkeverékbe helyezve könnyen gyökeret ereszt. Amikor a gyökerei már szépen kifejlődtek, általános virágföldbe ültetve tegyük a növényt a végleges helyére.

Elrendezés

A nebáncsvirág a legtöbb helyen jól érvényesül. Lakásban világos helyre állítsuk, ahol szórt fény éri.
A szabadban szépen mutat virágládában, nagyobb edényekben, például dézsákban vagy függőkosarakban. félárnyékos helyen tartsuk őket, és ne engedjük, hogy forró napokon teljesen kiszáradjanak. Ha mindezt megfogadjuk, hosszan tartó színpompát élvezhetünk.


NÖVÉNY DOKTOR

Ragacsos levelek
Az eltorzult, ragacsos levelek levéltetvekre utalnak. Permetezzük szappanos vízzel, vagy használjunk kontak vagy felszívódó rovarölő szert.
Elernyedt növény
Helyváltoztatás után növényünk ernyedten összeeshet. Nem bírja a hőmérséklet változást. Vágjuk vissza az ernyedt részeket, hogy újra növekedésnek indulhasson.
Ne öntözzük túl, a legjobb, ha kavicsra állítjuk, hogy annyi vizet vehessen fel, amennyire szüksége van.

A SIKER TITKA

Gondozás

Ez a könnyen nevelhető növény ideális kezdők számára. Távolítsuk el a hervadt virágokat és az elhalt leveleket. A ritkább növekedésűeket csípjük vissza, hogy bokrosodjanak.

A palántákat általános virágföldbe ültessük, majd tavasszal ültessük át őket, de azután ne bolygassuk, mert dús gyökérzettel szebben virágoznak.

Locsolás, tápoldat

Nyáron bőségesen locsoljuk, és vigyázzunk, hogy a földje két öntözés között se száradjon ki teljesen. Télen viszont mérsékelten öntözzük, és engedjük a földjét kicsit kiszáradni.

A növekedési időszakban kéthetente adjunk neki szobanövényeknek való általános tápoldatot.

Elhelyezés

A növényt ne állítsuk közvetlen napfényre, de lehetőleg minél több világosság érje.

A normál szobahőmérséklet megfelelő a számára, de 24°C felett növelni kell a levegő páratartalmát. Ügyeljünk arra, hogy a hőmérséklet a téli hónapokban se essen 13°C alá a növény környezetében.

MÁS FAJOK ÉS VÁLTOZATOK

A pistike vagy vízifukszia néven is ismert növény minden változata bőséges virágpompát áraszt. 


A rószaszín, skarlátpiros, narancs és fehér színben nyíló "Baby Mixed" alacsony, kompakt növekedése miatt nagyon jól mutat az edényben. A népszerű "Accent" vonal több vegyes és egyszínű változatban is megtalálható. 



Ha változatosságra vágyunk, próbáljunk ki egy telt változatot, bár ez többnyire kevesebb virágot hoz.


telt virágú fehér nebáncsvirág

VÁSÁRLÁS

Mikor?
Tavasszal kertészeti áruházban és piacokon kapható.

Mire figyeljünk?
Egészséges növényt válasszunk, amelyiken sok a bimbó. Ellenőrizzük, nincs-e rajta levéltetű vag takácsatka.

Élettartam
Évekig él. Dugványról frissíthetjük.

Ár
Olcsó, hálás növény

VIRÁG HOROSZKÓP




Ha 1-jén, 10-én, 19-én, 28-án születettél a virágjegyed: 
Napraforgó!

Lendületes, közlékeny vagy, szereted a kellemes társaságot, vonzerőd széles körre kiterjed. Olykor hajlamos vagy a zsarnokoskodásra a rád jellemző tekintélyérzet túlzott érvényesítésének tulajdoníthatóan, vagy pedig zsákutcába tévedhetsz, főként fiatalabb korodban. Harmonikus életre vágysz, ezért meg kell tanulnod leküzdeni más hibáidat is, például lobbanékonyságod és elővigyázatlanságod, túlzott szigorod vagy az őszinteség hiányát. A legnehezebb helyzetek megoldására is készen állsz. Azzal, hogy ilyen esetekben is megtalálod a győzelem felé vezető utat, kivívod környezeted csodálatát és tiszteletét. Sziporkázó egyéniségednek köszönhetően sokszor állsz a figyelem középpontjában.


Ha 2-án, 11-én, 20-án, 29-én születtél a virágjegyed: 
Babarózsa!

Legértékesebb vonásod az, hogy a legnehezebb helyzetben is következetes maradsz. Ez az erényed azonban olykor merevségbe és makacsságba csaphat át, ezért tanácsos környezeteddel minél jobb kommunikációt kiépítened. Rendkívüli lojalitásod főként olyan helyezetekben nyilvánul meg, amikor kötelezettségeidnek kell eleget tenned. Nagyon szereted a természetet, minden cselekedeteddel azon vagy, hogy kényelmes és gondtalan életet biztosíts magadnak. Szüntelenül küzdened kell az ellen, hogy másokat semmibe vegyél, e tekintetben légy türelmesebb és megértőbb. Nem ártana az sem, ha bizonyos esetekben bátrabban cselekednél.


Ha 3-án, 12-én, 21-én, 30-án születtél a virágjegyed: 
Szagos bükköny!

Képtelen vagy sokáig egy helyben maradni, csak akkor érzed jól magad, ha körülötted szüntelenül változnak a díszletek, a helyzetek és a szereplők. A programokat és a szabályokat nem neked találták ki, mivel úgy véled azok korlátoznak szabadságodban, amire pedig rendkívül érzékeny vagy. Nagyfokú és szüntelen kíváncsiság jellemez, amelyet állandóan új dolgokkal kell táplálnod. Sok károd származik abból, hogy álhatatosságod mellett hajlamos vagy a felületességre is, elsősorban érzelmi és szerelmi életedben. Igen szétszórt vagy, így csak hasznodra válhat az, ha nagyobb pontosságra törekszel. Olykor túlságosan sokat teszel fel egy lapra, és a kockázatvállalás teljes kudarchoz vezethet.


Ha 4-én, 13-án, 22-én, 31-én születtél a virágjegyed: 
Búzavirág!

A legjellemzőbb tulajdonságod a hűség és ezt a környezeted bármely tagja tanúsíthatja, függetlenül attól, hogy milyen a kapcsolat köztetek. Lehet, hogy ez az erényed állandó biztonságodat tükrözi, ami megakadályoz meggondolatlan cselekedetek elkövetésében. Hozzájárulhat még mindehhez nagyfokú rendszereteted, amely annyira erősen él benned, hogy sokszor más életét is meg akarod szervezni. Nézőpontjaid többnyire helyesek, ám érvényre juttatásuknál nagyobb tapintatról kellene bizonyságot tenned. Csak akkor lehetsz sikeres, csak akkor teremthetsz harmonikus életet, ha megszabadulsz merevségeidtől és több megértést tanúsítasz környezeted iránt.


Ha 5-én, 14-én, 23-án születtél a virágjegyed: 
Liliom!

Nagymértékben alkalmazkodsz környezetedhez, az új személyedhez, ami meglehetősen széles és változatos teret nyújt tevékenységeidhez. Rokonszenves vagy, kimagaslóan intelligens és társaságkedvelő. Bár többnyire szeretetreméltónak tűnsz, mégis fortyogó tűzhányó válhat belőled, ha úgy érzed, hogy valaki mélyen megsértett. A legnagyobb rossznak azt tartod, ha visszavonhatatlanul korlátoznak a szabadságodban, főleg különböző kedvteléseidben. Ezt tudatosítva jó lenne, ha nagyobb tisztánlátásról és önmérsékletről tennél bizonyságot. Vonzerőd igen nagy, flörtjeid savát-borsát pedig humorérzékednek köszönheted.


Ha 6-án, 15-én, 24-én születtél a virágjegyed: 
Pipacs!

Jó ösztönnel előre megérzel bizonyos helyzeteket, aminek köszönhetően akár jóslatokba is bocsátkozhatsz. Senkinek sem lehet titka előtted, mivel jó lélektani érzékkel olvasol környezeted érzéseiben, gondolataiban. Érzékeny vagy, kifinomult és szeretsz ábrándokba menekülni. Nem ártana ha jobban szerveznéd meg az életed. Összpontosítsd erőd a mindennapok küzdelmeire, mivel ilyen tekintetben gyakran elszakadsz a valóságtól. Kompenzálásként hajlamos vagy káros dolgok - például alkohol- fogyasztására. De, hogy elkerüld az önpusztító veszélyeket, rendezned kell kapcsolatodat a valósággal, oly módon, hogy helytállhass a szürke hétköznapok valóságában.


Ha 7-én, 16-án, 25-én születtél a virágjegyed: 
Orchidea!

Érzékeny vagy, kötelességtudatod igen fejlett emiatt kiábrándultságot, csalódottságot kelt benned az ha környezeted nem viszonyul becsületesen hozzád. Általában kerülnöd kell a konfliktusokat, amelyek gyakran felőrlik idegeidet. Készen állsz bármikor önzetlenül segíteni másokon. A hétköznapi életben egyfajta szomorúság jellemez, amire ajánlatos odafigyelned, ha nem akarsz depresszióba esni. Ennek egyik módja az utazás lehet- hiszen egyébként is kiváncsi természeted van- a változatos táj, a tenger vagy a hegyek jó hatással lehetnek mélabúdra. Rendezett családi környezetre vágysz, amit jó érzékkel teremtesz meg magad körül.


Ha 8-án, 17-én, 26-án születtél a virágjegyed: 
Margaréta!

Igen kitartóan ragaszkodsz álláspontodhoz, anélkül, hogy agresszív lennél. E tulajdonságod jól kiegészíti vakmerőségedet, amely minden körülmények között fő jellemződ. Szerény vagy, környezeteddel olykor kissé zárkózott. Kevés barátod van, de azok kifejezetten megbízhatók. Mivel állandó védekezésben élsz, gyakran túl korán adod fel a harcot. Gyakorta találod magad szemben kellemetlenségekkel, ezért állandóan fejleszted óvatosságod és tisztánlátásod. Idővel rendkívül érzékennyé válhatsz, ezért tartózkodnod kell attól, hogy állandó gyanakvással szemléld a világot. Gyengédségre és megértésre vágysz, ami rendkívül fontos neked a boldogsághoz.


Ha 9-én, 18-án, 27-én születtél a virágjegyed: 
Rózsa!

Heves vérmérsékleted és lobbanékonyságod gyakran kellemetlen következményekkel jár. Nem hátrálsz meg a nehézségek elől, elismerésre méltó bátorságról teszel tanúbizonyságot. Ennek következtében gyakran teljesen természetesen vállalod az áldozatokat és a nélkülözést. Családtagjaid és barátaid biztos támaszra lelnek benned, mivel oroszlánként védelmezed szeretteid. Fejlett, sokszor szigorú erkölcsiséged nemegyszer zavarja környezetedet. Minden energiádat jól átgondolt céljaid elérésére fordítod. A párkapcsolatban ajánlatos nagyon előrelátónak és figyelmesnek lenned, mert ha elhanyagolod partnered, akár egész életedben egyedül maradhatsz.