Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2014

Színpompás kaktuszok Praktikák

Kép
A kaktuszok legnagyobb ellensége a túlöntözés. Ha úgy gondoljuk, hogy a növény már kívánná a vizet, várjunk még néhány napot, és csak azután öntözzük meg.
A kaktuszok öntözésére csapvíz helyett inkább tiszta esővizet használjunk, de a fagyasztóban keletkező jégből származó víz is alkalmas erre a célra. A növekedési időszakban a vízhez adagoljunk egy kevés tápoldatot.
Ha az átültetés során el akarjuk kerülni, hogy akár a kezünk, akár a kaktusz megsérüljön, újságpapírból hajtőgassunk vastag csíkot, tekerjük a növény köré, és befűttes gumival rögzítsük.
Ha azt szeretnénk, hogy a kaktusz virágot hozzon, tartsuk kis cserépben, mert a legtöbb kakatusz virágzását serkenti, ha a gyökere nem nőhet szabadon.
Tiszta homokba ültetve a kaktuszok nem indulnak növekedésnek, ehlyett hasznájuk homok és virágföld 1:1 arányú keverékét. Ha nem tudunk homokot szerezni, az állatkereskedésekben kapható akvárium apró kavics is megfelel a célra.

PETÚNIA - Petunia hybrida

Kép
-Erkélyládás és Dézsás növények-



Ha unjuk a szürkeséget és varázslatos színek forgatagára vágyunk, a virágok közt a legegyszerűbb megoldás: a petúnia.

Élénk piros vagy halványkék szirmok, trombita alakú virágocskák vagy óriási, borzas virágcsodák - a petúniák színei és formái elképesztő változatosságot mutatnak, hála nemesítőknek.

A petúniák sűrűn egymás mellé ültetve mutatnak a legjobban, összezsúfolódó virágaik pazar látványt nyújtanak. Erkélyládába ültetve is káprázatosak, akár önmagukban, akár más nyári növényekkel kombinálva.

GARDÉNIA - Gardenia jasminoides

Kép
Ezüstfejű sétapálca, fényesre suvickolt lakkcipő és egy kis fehér gardénia a gomblyukban - ezek voltak a világ meghódítására kész gavallérok kellékei nagyanyáink korában.

A gardéniát először meg kell ismerni ahhoz, hogy jól termeszthessük

A gardénia különleges növény. Ha azonban megismerjük igényeit, hónapokon, éveken át virágzik.

Illata a jázminéhoz hasonló. A növények eredetileg Kínából, Tajvanról és Japánból származnak, ahol a szabadban jelentős magasságot érnek el. Viaszfehér, kellemesen illatozó viráguk van. Ezt már a neve: "jasminoides" is elárulja. Levele sötétzöld és fényes. A gomblyukba tűzött fehér virágok remekül mutatnak. Angliában a gardéniát "opera flower"-nek(opera virágnak) nevezik, mert olyan kiválóan illik a frakkhoz.

Nagy melegben elhullatja a bimbóit. Ha a bimbózás ideje alatt a hőmérséklet túl magas, 18°C fölé emelkedik, a növény lepotyogtatja a virágait. A virágzás alatt kb 18-20%C-os hőmérsékletet és nagyon sok fényt igényel, de a déli melegtől …

STREPTOSOLEN - Streptosolen jamesonii

Kép
Mint a ropogó tűz télen, a Streptosolen bokor ragyogó narancs és piros színei fényt és melegséget sugároznak maguk körül.

Gazdag, látványos trombita alakú virágaival ez a kúszónövény páratlan látványt nyújt nyaranta. Élénk, tarka színeit nagyszerűen kiemeli a zöld levélzet.

Ez a Dél-Amerikában, Kolumbiában, Ecuadorban és Peruban honos ragyogó színű növény nálunk olyan ismeretlen, hogy köznapi neve nincs is. A Streptosolen egy félig kúszó örökzöld faj, bimbói és virágai mélysárgák, majd ragyogó narancssárgává fejlődnek. A szárak végén ülő virágzatok emiatt változatos sárga színekben pompáznak.

MÉRET ÉS NÖVEKEDÉS
A növény szára 2 m magasra nő, de a tavaszi visszavágással növekedését visszafoghatjuk. A levelek hosszúkásan oválisak, 3 cm hosszúak, sötétzöldek, felszínük finoman gyűrött. A virágok 3-4 cm hosszúak, a csavart csöves nyakból 5 szirmú, széles virágok nyílnak. A szárak végén csoportokban elhelyezkedő élénk színű virágok egész nyáron át folyamatosan nyílnak.

A STREPTOSOLEN EGY ÉVE
F…

Kúszó- és futónövények - Praktikák

Kép
A magukat szinte mindenhol otthonosan érző kúszónövények egzotikussá varázsolják lakásunkat. Érdekessé tehetjük velük a csupasz falfelületeket, vagy szemet gyönyörködtető kompozíciókat alakíthatunk ki belőlük.
A függő virágtartók aljára öntözéskor húzzunk zuhanysapkát az esetleg túlfolyó víz felfogására. A zuhanysapkát az öntözés után még egy óráig hagyjuk fent.A függő tartóban lévő növények esetében az öntözés jégkockákkal is megoldható. A lassan olvadó jégből felszabaduló víz nem folyik át a tartón - hogy aztán alul kicsepegjen - hanem fokozatosan beszivárog a földbe.Kitűnő tápanyagforrást biztosít, és a függő virágtartók csepegését is megakadályozza, ha az edény aljába a virágföld alá használt teafiltert helyezünk.A függő virágtartót béleljük ki egy tiszta eldobható pelenkával - a pelenkában lévő zseléanyag megköti a vizet, így ritkábban kell öntöznünk.A függő virágtartókban tartott növényeket valószínűleg gyakrabban kell majd öntözni, mint a többi szobanövényt, mert a meleg levegő …